Köszöntő, híreink
Keresés a termékek közt:

Termék katalógus

Az alábbi katalógus áruházunk termékpalettáját tárja Ön elé. Forgalmazott márkák

Napkelte és napnyugta

Mai napon: 07:15 - 16:37
Holnap: 07:14 - 16:39

Ma esti holdállás

Pillanatnyi széljárás

Címkefelhő

Ekkora vadásztrófeát még a tárcánál sem láttak

Szabó Ferenc, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese a Duna Híradóban azt mondta: 30 napon belül döntenek arról, hogy megkapja-e a trófea a különleges minősítést és védelmet.

Szólt arról is, hogy azok a nyugat-európai és más külföldi vadászok, akik egy kicsit is ismerik a magyarországi vadgazdálkodás módját, ha tehetik, boldogan jönnek el Magyarországra.

Szabó Ferenc hangsúlyozta: hasonlóan különleges vadat ejtettek már el Zala megyében az elmúlt években, de a mostanihoz hasonlót még csak nem is láttak.

Csaknem 15 kilós ez a kapitális gímbika trófea. Évtizedek óta nem láttak ekkorát ezen a vidéken. De nem csak a súlya volt az, ami különlegessé tette. Az ágak számát, körméretét, az agancs gyöngyözöttségét és barázdáltságát is pontozták. A bírák szerint az átlagosnál többet élt ez a vad, körülbelül tizennégy évet, ezért is különleges az agancsa.

És drága is. Az az osztrák vadász, aki leterítette a szarvasbikát, csaknem 9 millió forintért vihette volna haza a trófeát. Az elsődleges bírálat szerint viszont olyan értékkel bír, hogy a szakhatóság nemzeti értékké szeretné nyilváníttatni.

Nagy Ferenc, a Lovászi olajbányász vadásztársaság elnöke arról beszélt, hogy az érdem, az öröm a miénk és országszerte, illetve bármelyik rangos nemzetközi kiállításon is bemutathatják a magyar állam képviselői a trófeát.

Magyarországra a hagyományok, a nagy és kiváló vadállomány és a szakszerű vadgazdálkodás miatt jönnek sokan vadászni, főleg Németországból, Olaszországból és Ausztriából.

Forrás: Hirado

Rekord bika a Mátrából

Aranyérmes és más trófeák

Megyei körkép - A megye több pontján jónak mondható a szarvasbőgés, ennek megfelelően gyűlnek a trófeák. Már aranyérmes agancs is van.

A korábbi jó területek szinte csendesek, ahol pedig nem is várták a vadászok, megjelentek a jó bikák - nyilatkozta lapunknak Baracskay Lajos, a Veszprém Megyei Vadászkamara titkára.

A gímszarvasok nászát akadályozza a nagy meleg, a szárazság. Még egy jó hétig tart a szarvasbőgés, a szeptember 20-a utáni időszak már utóbőgésnek számít.

Az ajkai Fekete István Vadásztársaság területén lőttek a tavalyi megyei rekordhoz hasonló nagy bikát. A trófea súlya 11,75 kilogramm volt, a bika korát 11 évesre becsülték. Az agancsot 228,99 pontra értékelték, ami magasan aranyérmes minősítés.

A Dél-bakonyi Vadásztársaság ugyanattól a bikától évek óta talált hullott agancsot, amiket a pápai agrárexpón érdekességként be is mutattak. Az idén a bikát sikerült terítékre hozni, a trófeája 10,52 kilogrammot nyomott, korát 16 évre becsülték.

A Verga Zrt.-nél is van egy-két jó trófea, tudtuk meg Tengerdi Győző vezérigazgatótól. Alsópere térségében lőttek egy 9,75-ös és egy 9,45-ös súlyú trófeás bikát. Előbbit még nem bíráltatták, utóbbi viszont 208,58 pontot kapott, külföldi vendégvadász ejtette el.

A Sümegi Kinizsi Vadásztársaság területén mozgalmas két héten vannak túl, de különösen ez a hét volt eredményes, mondta Grízbacher József vadásztársasági elnök. Az eddigi mérlegük 4-4 darab nyolc, illetve hét kiló körüli, valamint 3-3 hat, illetve öt kiló körüli trófea.

Forrás: Napló Online / Fotó: Szabó Péter Dániel

Aranyérem-esélyes bikák terítéken Somogyban

Több mint félszáz bikát lőttek ki eddig a Sefag Zrt. vadászterületein. A tavalyinál több és jobb minőségű a felhozatal. Több aranyérem-esélyes bika is terítékre került.

Elejtés helye: Vörösalma, trófea tömege: 11 kg

Rekord trófeasúlyú gímszarvasbikát ejtettek el Szécsisziget határában

Kapitális, 15,04 kilogramm trófeasúlyú gímszarvasbikát ejtett el egy osztrák vendégvadász Szécsisziget határában, a Lovászi Olajbányász Vadásztársaság területén.

A hétfői trófeabírálaton a kilőtt gímszarvasbika 261,41 pontot ért el: Budapesten, a másodfokú trófeabírálaton döntik majd el, hogy a trófeát nemzeti értékké nyilvánítják vagy sem.

Nagy Ferenc, a Lovászi Olajbányász Vadásztársaság elnöke elmondása szerint a Kerka patak irányából, "erős bőgéssel" érkező gímbikát Paul Rachbauer vendégvadász szerdán, a kora esti órákban lőtte ki 200 méter távolságból. A szarvas gerinclövést kapott, a sérült állatra 2-3 kegyelemlövést adtak le.

Az elnök szólt arról is, hogy ilyen korú - a becslések szerint 15 éves - kapitális szarvasbikát még nem ejtettek el a lovászi vadásztársaság területén, és korábban nagy bikára utaló jelet, hullajtott agancsot sem találtak. A gímszarvas valószínűleg a szomszédos vadászterületről vándorolt át, ugyanis a Kerka patak vonulata több száz éve tradicionális bőgőhely a szarvasok számára.

Mint hozzáfűzte, a vadásztársaság területén nem ritkák a 9-11 kilogramm agancstömegű gímszarvasbikák, a legnagyobb, 14,82 kilogramm súlyút 1972-ben egy német bérvadász ejtette el. A 4700-4800 hektáros vadászterületen egyébként nehéz a vadászat, mert kevés az összefüggő erdőség, gyakoriak a lakott települések, szőlők és gyümölcsösök.

Nagy Ferenc elmondta, hogy Paul Rachbauer - aki a civil életben a történelemtudományok doktora - vendégvadászként hat éve jár a társasághoz. Eddig kisebb gímszarvasbikákat ejtett, elsősorban őzbakra vadászik, de gyakran vesz részt vaddisznóvadászatokon is.

Az árjegyzék alapján a lovászi vadásztársaság területén a 13,5 kilogramm trófeasúlyú gímszarvasbika elejtésének alsó ára jelenleg 20 ezer euró (hozzávetőleg 5,8 millió forint). Az MTI információ szerint a 15,04 kilogramm agancstömegű bika kilövése ennek több mint kétszeresébe is kerülhet.

Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati osztályvezetője közölte, hogy a 14-15 kilogramm trófeasúlyú bika még a megyében is - ahol szép számmal élnek nagyvadak az erőkben - kuriózumnak számít. Eddig 20 trófea érkezett bíráltatásra, de a szarvasbőgés legfőbb ideje szeptember 15-20 között van a megyében.

Az elmúlt év tapasztalatai alapján a szeptemberi bőgés idején 400-500 bíráltatásra kerül sor.

Forrás: MTI

Kapitális vadkan terítéken

2011. június 19-én, az esti órákban a Bakonyerdõ ZRt Keszthelyi Erdészetéhez tartozó, ún. Hubertuszi területrészen Horváth Tibor sportvadász kapitális trófeaméretû vadkant ejtett el.

Agyar hossz
bal 26,2 cm
jobb 26,9 cm
Pontszám : 124,75

Gratulálunk az elejtõnek és kísérõjének!

Forrás: Bakonyerdő Zrt.

Ezüstös agyarak

Erős kannak örülhetett a fiatal vadász, akii esti lesre indulva egy kukoricavetés mellett húzódó fiatalosban pillantotta meg az éppen kiváltani készülő vaddisznót.
A fiatalember nem sokat teketóriázott, amint látta, hogy erős kannal áll szemben, mintegy százhúsz méterről rálőtt. A kan rövid halálvágta után összeesett és a fiatal vadász büszkén vehette birtokba zsákmányát. Az elejtő ifjú Somogyvári Sándor sportvadász, aki a Gyöngyös VT területén, Görösgal határában, április 26.-án hozta terítékre az ezüstérmes kant. A remete feltörve 113 kilót nyomott a mérlegen, a nagyagyarak hossza 20,9, nemzetközi pontja 116,04

Forrás: Baranya Megyei Vadászkamara

Szalonka: két nap alatt, pihenés nélkül Svédországból Afrikába

Gömbölyded és hájas, mégis világrekorder a nagy sárszalonka. Egy friss tanulmány szerint a nagy sárszalonka alig két nap alatt, ráadásul pihenés nélkül szeli át Európát, jut Svédországból Afrika szubszaharai régiójába.
Ez azt jelenti, hogy mintegy 6800 kilométernyi utat tesz meg csaknem 100 kilométer/óra átlagsebességgel.
A kutatók még 2009 májusában fogtak be, és láttak el jeladó eszközzel tíz nagy sárszalonkát nyugat-svédországi szaporodóhelyükön. Egy évvel később a tízből három madarat sikerült újra befogni Svédországban – tőlük származnak a vizsgálat alapját képező adatok.
Első pillantásra nem is hinné az ember, hogy ilyen gyors és kitartó a nagy sárszalonka. Teste kicsi és tömzsi, egyáltalán nem áramvonalas, ősszel ráadásul úgy kigömbölyödik, hogy ha levegőben éri a vadász lövése, földre puffanva fölreped a bőre, szó szerint kipukkad – legalábbis ezt állítja egy 19. századi beszámoló.
Bőséges zsírtartalék kell hozzá, hogy a sárszalonka megtehesse a sok ezer kilométeres utat, mutat rá, Raymond Klaassen, a vizsgálat vezető kutatója, a svéd Lundi Egyetem biológusa: „Repülés előtt jószerével megduplázzák testtömegüket. De ez a sok zsír épp csak hogy elegendő a hosszú útra. Afrikába már soványan és elcsigázottan érkeznek.”
 

Korábbi híreink:
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Következő oldal
Figyelem!

A www.vadaszelet.hu honlap fegyvereket tartalmaz!

Ön egy fegyvereket tartalmazó szakmai honlapot látogatott meg. Kérjük, csak abban az esetben lépjen be, ha Ön kifejezetten ilyen irányú szakmai termékeket, szolgáltatásokat keres, mert honlapunk szakmai célú információkat tartalmaz. Minden egyéb esetben kérjük, hagyja el oldalunkat! A BELÉPÉS feliratra való kattintással Ön kijelenti, hogy kizárólag szakmai célú látogató, vagyis kizárólag viszonteladó, vagy fegyverek, lőszerek, és a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök felhasználásával hivatásszerűen foglalkozó személy, és a weblapon található információkra szakmai célból van szüksége! Felhívjuk figyelmét, hogy a BELÉPÉS feliratra való kattintással Ön hivatalosan ajánlatot kér cégünktől (Hivatkozás: 2008. évi XLVIII. törvény 14.).

Belépés

Áraink és raktárkészletünk tájékoztató jellegű, nem minősül nyilvános ajánlattételnek.

Híreink, cikkeink témakörök szerint
akció állattartás apróvad bak ballisztika barcogás belvíz beretta bika bölény dám dámbika dámszarvas den denevér elefánt fácán farkas fegyver fegyvertartás fehova gepárd gím gímszarvas gorilla grizzly grouse hajtás kaliber kan kard katalógus képzés kiállítás kölykök kos kutya liba lőszer lőszergyár medve muflon naptár optika orvosi alkalmassági őzbak pisztoly pointer puska remington sakál sauer sportvadász szalkasszorutacsko szálkásszőrűtacskók szalonka szarvas szezonális szezonális termékek szúnyog tacskó távcső tigris tikka trófea twitter utánkeresés vad vadászat vadászbolt vadászkürt vadászkutya vadásznap vadászok vadászsiker vaddisznó vadgazdálkodás vadkan vadvédelem webáruház zeiss